2. Adj egy esélyt!

-Bocs, de ők a haverjaim. Harry és Louis.

-Tudom. Harryt már ismerem.

-Igen?- kérdezte felhúzott szemöldökkel. Látszólag meglepte a dolog.

-Igen. Na mi van, azt hitted, hogy találkozunk, és egyből a nagy Niall Horan nyakába borulok?

-Hát, valami ilyesmi.- nevetett fel.

-Felejts el.- mondtam dühösen, és indulni akartam haza, de Niall megállított.

-Beszéljük meg.

-Nincs mit megbeszélnünk. Hazudtál nekem. Végig hazudtál. Pedig azt hittem barátok voltunk. Tévedtem. Csalódást okoztál nekem, és soha nem fogom feldolgozni azt, amit velem tettél.- üvöltöttem neki sírva, mire ő csak magához húzott, és szorosan megölelt. Én csak ütöttem a mellkasát, hogy engedjen el. Ha bocsánatot is kér, nem fogja olyan könnyen visszaszerezni a barátságom.

-Engedj el.- suttogtam a mellkasába, mivel még mindig olyan szorosan ölelt.

-Ha megígéred, hogy nem mész el, és megbeszéljük.

-Te is megígértél valamit amit nem tartottál be. De rendben, ígérem.

Elengedett, majd tekintetét az enyémbe fúrta. A két másik srác csak nézett minket. 

-Bocsi srácok a zavarásért. de mindenki minket néz, úgyhogy le kéne lépnünk valahova.- szólt közbe Louis.

-Persze. Átjössz hozzánk Casy?

-Most az agyam azt súgja, hogy ne menjek veletek sehova.

-És a szíved mit súg?- kérdezte olyan halkan, hogy alig hallottam.

Közelebb lépett, és szorosan megölelt. Kicsit hezitáltam, majd átöleltem. Nyakába fúrtam az arcom, és nagyon halkan belesuttogtam a kérdésére a válaszom.

-A szívem az ellentétét súgja.

Rám nézett, majd hatalmas vigyor ült ki az arcára.

-Induljuk.- mondta, majd megfogta a kezem, és összekulcsolta az ujjainkat. Először ránéztem Niallre, majd az összekulcsolt ujjainkra, végül kivettem kezem a kezéből és úgy sétáltam tovább. Egy percre ledermedt, majd utánunk jött. Mikor megérkeztünk, enyhén ledöbbentem.
-Üdv a Direction-házban!- jött mellém Harry és Louis nevetve.
-Most csak szívattok?- kérdeztem már én is nevetve.
-Mi? Soha. De gyere már be.
Mikor bementem, még jobban ledöbbentem. Niall felkísért a szobájába, én pedig leültem az ágyára, amíg ő hozott fel rágcsálni valót. Mikor feljött, leült velem szemben.
-Mesélj, mi történt ez alatt a két év alatt?
-Rengeteg dolog történt velem. Például apu állandóan utazik, alig van itthon. Ha itthon van, csak anyuval foglalkozik. Anyu ugyan olyan maradt mint régen volt, soha semmit nem enged, ráadásul ő is alig van itthon a munka miatt, most épp Franciaországban van, a divat héten. Adam pedig... Nos ő Adam. Bulizik még mindig. Állandóan csajokat hoz haza, de 2 óránál egyikkel sincs együtt többet.
-Pont mint Harry. Bár most ott van Taylor.
-Tényleg együtt vannak?
-Igen. Sajnos.
-Nem szeretitek?
-Nem, sőt egyenesen utáljuk. Ő az egyetlen Direction barátnő akit nem szeretünk.
-Nagyon megváltoztatta Harry-t, minden egyes Directioner ki nem állhatja Haylor-t. Csalódtunk Harry-ben.
-Mi is. Nagyon összevesztünk, mostanában szinte alig beszélünk.
-Akkor miért jött veled a térre?
-Nem tudom. Észhez tért, vagy nem is tudom.- ezen felnevettem. 
-Casy?!
-Igen?
-Tudom, hogy elszúrtam, de kérlek adj egy esélyt.
-Eljátszottad az esélyed.- suttogtam.
-Emlékszel az utolsó esténkre a mólón?
-Nem tudom elfelejteni.
-És arra is emlékszel, hogy mit súgtam neked az ölelés közben?
-Igen.
-Betartom. Megígértem.
-Niall, minden nap eszembe jutottak a szavak, amiket akkor mondtál.
-Nekem is hidd el.
-Akkor miért nem kerestél?
-Elfoglalt voltam. És 2 éve nem láttalak, nem tudtam, hogy mit szólnál hozzám.
-Ha korábban kerestél volna még örültem is volna.
-És így nem örülsz?- kerekedtek ki a szemei.
Torkomba gombóc keletkezett. Sírni kezdtem, és egy hang nem jött ki a számon.
-Nem örülsz nekem?- tette fel újra a kérdést.