3. Ismerkedés ;)

-Ha korábban kerestél volna még örültem is volna.
-És így nem örülsz?- kerekedtek ki a szemei.
Torkomba gombóc keletkezett. Sírni kezdtem, és egy hang nem jött ki a számon.
-Nem örülsz nekem?- tette fel újra a kérdést.

-De, csak nem így.

-Ezt hogy érted?

-Ha korábban felkerestél volna, sokkal jobban örültem volna.

-Megértem.

-Sajnálom. Nehéz lesz.

-Kérsz egy Horan Hug-ot?- kérdezte csillogó szemeivel, amik még most is elvarázsolnak. Akaratlanul is felnevettem.

-Te semmit nem változtál. Gyere ide.- magamhoz húztam, és szorosan megöleltem.

-Akkor?

-Akkor?

-Megbocsájtasz?

-Nem tudok rád haragudni. De! Nem felejtem el!

-Hiányoztál.- mondta majd nyomott egy puszit az arcomra.
Megcsörrent a telefonom.
-Ne haragudj, ez fontos.
Lu hívott, az egyik legjobb barátnőm.
-Szia Lu! Mizujs?
-Szia Cass. Semmi. Találkozunk?
-Igazság szerint most elfoglalt vagyok. De, találkozzunk a téren 10 perc múlva!
-Rendben. Any is jön. Szia.
-Szia.
Kinyomtam, majd beledugtam az IPhone-m a  farzsebembe. 
-Na?
-Lu volt. Most el kell mennem, de ha nem haragszol, akkor kb. 20 perc múlva itt vagyok 2 barátnőmmel.
-Rendben, de siess vissza.- mondta, majd adott egy puszit a számra. Na igen. Barátság extrákkal. Mindig is ilyen volt a kapcsolatunk. Eljátszottuk, hogy együtt vagyunk ha kellett, ő mindig megmondta ha valamit hülyén csinálok, de a legfontosabb, hogy mindig mellettem volt.
-Sietek.
Leszaladtam a lépcsőn, elköszöntem a két másik fiútól, és elindultam. Mikor odaértem, Lu és Any akkor jöttek.
-Sziasztok.- mondtam, majd megöleltem őket.
-Szia.- köszöntek egyszerre.
-Na merre mennyünk?- Kérdezte Lu, a telefonjából fel sem nézve.
-Starbucks?!
-Igazából. Szeretnélek bemutatni titeket valakinek. Gyertek.
10 perc múlva a srácok házánál álltunk, én pedig hívtam Niallt.
 Behívott minket, majd mikor már kellőképp megismertük egymást, Louis kitalálta, hogy hívjuk fel Liamet és Zayn-t, és csapjunk egy bulit. 20 perc múlva a két említett megérkezett 4 szatyor pia társaságában! Amikor mindenki elég ittas állapotban volt már, Niall felállt és az ablakhoz sétált. Kérdően néztem rá, mire ő csak leült a párkányra. A kb. 3 óra alatt Harry-hez kerültem a legközelebb (persze csak Niall után). Felálltam és odamentem hozzá. Beszélgetni kezdtünk, mikor megfogta a csípőmet, és maga elé állított. A nyakamhoz hajolt és puszilgatni kezdte. Közelebb léptem hozzá, és elkezdtem a nyakán a bőrt harapdálni. Senki nem figyelt ránk, így Niall bátorságot merítve hajolt, hogy megcsókoljon. Mielőtt megcsókolt volna, valaki megfogta a kezem, és elhúzott tőle.
-Hééé.- üvöltött Niall.
-Bocsi srácok, de ezt holnap még megköszönitek.- mondta Harry, majd fogott és elkísért a kanapéra, ahova duzzogva ültem le. Ránéztem Niallre, aki vágyakozó pillantással nézett vissza rám. Rámosolyogtam és dobtam egy puszit. Visszafordultam a többiek felé, akik már jóval ittasabbak voltak mint én. Fél óra múlva, azt vettem észre, hogy Harry vállán fekszek. Felkeltem és körbenéztem. Hát elég durva látvány fogadott... 
Liam, Zayn, Louis és Any a földön fekszenek, és ébren vannak.(!)
Harry magára rántott, és pimaszul mosolygott.
Lu a konyhapulton ül egy Nando's menüvel(?).
Niall pedig.. Nos ugyanott ült ahol eddig. 
Felkeltem, odamentem hozzá, és leültem vele szemben, de ő az iPhone-ját nyomkodta. Végigsimítottam az arcán, rám nézett, majd vissza a telefonra. Ez rosszul esett, és lehajtott fejjel felálltam volna, de megfogta a kezem, és az ölébe rántott.

2. Adj egy esélyt!

-Bocs, de ők a haverjaim. Harry és Louis.

-Tudom. Harryt már ismerem.

-Igen?- kérdezte felhúzott szemöldökkel. Látszólag meglepte a dolog.

-Igen. Na mi van, azt hitted, hogy találkozunk, és egyből a nagy Niall Horan nyakába borulok?

-Hát, valami ilyesmi.- nevetett fel.

-Felejts el.- mondtam dühösen, és indulni akartam haza, de Niall megállított.

-Beszéljük meg.

-Nincs mit megbeszélnünk. Hazudtál nekem. Végig hazudtál. Pedig azt hittem barátok voltunk. Tévedtem. Csalódást okoztál nekem, és soha nem fogom feldolgozni azt, amit velem tettél.- üvöltöttem neki sírva, mire ő csak magához húzott, és szorosan megölelt. Én csak ütöttem a mellkasát, hogy engedjen el. Ha bocsánatot is kér, nem fogja olyan könnyen visszaszerezni a barátságom.

-Engedj el.- suttogtam a mellkasába, mivel még mindig olyan szorosan ölelt.

-Ha megígéred, hogy nem mész el, és megbeszéljük.

-Te is megígértél valamit amit nem tartottál be. De rendben, ígérem.

Elengedett, majd tekintetét az enyémbe fúrta. A két másik srác csak nézett minket. 

-Bocsi srácok a zavarásért. de mindenki minket néz, úgyhogy le kéne lépnünk valahova.- szólt közbe Louis.

-Persze. Átjössz hozzánk Casy?

-Most az agyam azt súgja, hogy ne menjek veletek sehova.

-És a szíved mit súg?- kérdezte olyan halkan, hogy alig hallottam.

Közelebb lépett, és szorosan megölelt. Kicsit hezitáltam, majd átöleltem. Nyakába fúrtam az arcom, és nagyon halkan belesuttogtam a kérdésére a válaszom.

-A szívem az ellentétét súgja.

Rám nézett, majd hatalmas vigyor ült ki az arcára.

-Induljuk.- mondta, majd megfogta a kezem, és összekulcsolta az ujjainkat. Először ránéztem Niallre, majd az összekulcsolt ujjainkra, végül kivettem kezem a kezéből és úgy sétáltam tovább. Egy percre ledermedt, majd utánunk jött. Mikor megérkeztünk, enyhén ledöbbentem.
-Üdv a Direction-házban!- jött mellém Harry és Louis nevetve.
-Most csak szívattok?- kérdeztem már én is nevetve.
-Mi? Soha. De gyere már be.
Mikor bementem, még jobban ledöbbentem. Niall felkísért a szobájába, én pedig leültem az ágyára, amíg ő hozott fel rágcsálni valót. Mikor feljött, leült velem szemben.
-Mesélj, mi történt ez alatt a két év alatt?
-Rengeteg dolog történt velem. Például apu állandóan utazik, alig van itthon. Ha itthon van, csak anyuval foglalkozik. Anyu ugyan olyan maradt mint régen volt, soha semmit nem enged, ráadásul ő is alig van itthon a munka miatt, most épp Franciaországban van, a divat héten. Adam pedig... Nos ő Adam. Bulizik még mindig. Állandóan csajokat hoz haza, de 2 óránál egyikkel sincs együtt többet.
-Pont mint Harry. Bár most ott van Taylor.
-Tényleg együtt vannak?
-Igen. Sajnos.
-Nem szeretitek?
-Nem, sőt egyenesen utáljuk. Ő az egyetlen Direction barátnő akit nem szeretünk.
-Nagyon megváltoztatta Harry-t, minden egyes Directioner ki nem állhatja Haylor-t. Csalódtunk Harry-ben.
-Mi is. Nagyon összevesztünk, mostanában szinte alig beszélünk.
-Akkor miért jött veled a térre?
-Nem tudom. Észhez tért, vagy nem is tudom.- ezen felnevettem. 
-Casy?!
-Igen?
-Tudom, hogy elszúrtam, de kérlek adj egy esélyt.
-Eljátszottad az esélyed.- suttogtam.
-Emlékszel az utolsó esténkre a mólón?
-Nem tudom elfelejteni.
-És arra is emlékszel, hogy mit súgtam neked az ölelés közben?
-Igen.
-Betartom. Megígértem.
-Niall, minden nap eszembe jutottak a szavak, amiket akkor mondtál.
-Nekem is hidd el.
-Akkor miért nem kerestél?
-Elfoglalt voltam. És 2 éve nem láttalak, nem tudtam, hogy mit szólnál hozzám.
-Ha korábban kerestél volna még örültem is volna.
-És így nem örülsz?- kerekedtek ki a szemei.
Torkomba gombóc keletkezett. Sírni kezdtem, és egy hang nem jött ki a számon.
-Nem örülsz nekem?- tette fel újra a kérdést.

1. Most viccelsz velem?

Reggel a telefonom csörgésére ébredtem. Csukott szemmel elkezdtem tapogatni az éjjeli szekrényemen, hátha megtalálom az ébresztő kütyüt, ami még mindig üvöltötte a Last First Kiss című számot. Tudom, csak kínozom magam amiért hallgatom a zenéjüket, de nem bírom kiverni a fejemből Őt. Nehezen megtaláltam a készüléket, és meg sem nézve azt, hogy ki hív felvettem:

-Halo?

-Szia Casy.- ezt nem hiszem el. Csak Ő hívott így. 2 év után van képe felhívni?

-Mond, mit akarsz?!-kicsit bunkóbb volt, mint akartam, de megérdemli.

-Na, nyugi. Csal azt akartam megkérdezni, hogy még mindig ugyan ott laktok-e?! Mert lesz egy koncertünk Mullingar-ben, gondoltam összefuthatnánk. Rég láttalak.

-Ezzel kicsit elkéstél. Rég nem Mullingar-ben lakunk. És ha lehet ne is keress fel.

-De Casy, hiányzol. Megígértem, hogy melletted leszek örökre, nem?

-Az örökké nagyon hosszú idő. És elmentél, nem kerestél. Nem hívtál, nem írtál, semmi. Tudod mennyit sírtam miattad?- itt már kigördült az első könnycsepp, pedig nem akartam sírni.

-Tudom, sajnálom. Hol laktok? Látni szeretnélek.- szavai tüskeként hatottak szívembe.

-Most már sajnálhatod is. Londonban lakunk. Azt hiszem nem érdemled meg, hogy ennél többet mondjak.

-Kérlek. Rettenetesen hiányzol.

-Rendben. De csak egy találkozó, semmi több. Megbeszéljük, és aztán elfelejtjük egymást. Elfelejtjük azt ami köztünk volt.

-De én nem tudlak elfelejteni.- suttogta nagyon halkan.

-Muszáj lesz.

-Kérlek. 11-kor a téren?

-Rendben.

-Köszönöm.- válaszra sem méltatva, bontottam a vonalat.

Felkeltem, majd elvégeztem a reggeli teendőimet. Miután elkészültem, lebaktattam a konyhába, ahol a bátyám épp a reggeli kávéját itta.

-Jó reggelt hugi.- mondta majd nyomott egy puszit az arcomra.

-Reggelt.

-Mi baj?

-Semmi, csak...

-Csak?

-Elkövettem egy hatalmas hibát. Újra.

-Jézusom, mit csináltál?

-Megbeszéltem egy találkozót Niall-el.

-Mi van?

-Mondtam.

-Cass, ugye nem mész el?

-De. Azt hiszem ezt meg kell beszélni.

-Te tudod. De ne felejtsd el, hogy mit tett.

-Azt soha nem fogom.

-Jól van.

-Most megyek készülődni.

Felrohantam a szobámba, letusoltam és átöltöztem. 10:45-kor elköszöntem Adamtől, és elindultam a Trafalgar tér felé. Út közben a telefonomat nyomkodtam, mikor valaki nekem jött. Kapucni, és napszemüveg volt rajta. Felsegített, majd leporoltam magam.

-Jól vagy?- kérdezte csillogó zöld szemeivel.

-Persze.- mosolyogtam rá.

-A nevem Harold Edward Styles. De hívj csak Harrynek.- Basszus ő Niall egyik társa.

-Cassandra Emma Ponkey. De csak Cass.

-Nagyon szép neved van. Ahogy a viselője is az. Merre tartasz?

-A Trafalgar térre megyek. Találkozok...- most mondjam neki, vagy ne?- Niall-el.

-Ismered Niall-t?- kérdezte kikerekedett szemekkel.

-Igen.- sóhajtottam.- Szomszédok voltunk 15 évig. Aztán mikor elindult az X-faktorban, megígérte, hogy minden nap beszélünk majd. Adott egy Forever-ös medált is. De egyszer nem keresett.

-Akkor te vagy Casy?

-Öhm, igen.

-Niall minden nap rólad áradozik, hogy mennyire hiányzol neki, és nem tud elfelejteni. Lassan aludni sem lehet tőle.

-Sajnálom.- nevettem fel kínosan.

-Nem a te hibád. De menj nyugodtan, nem tartalak fel. Örülök, hogy megismertelek.

-Én is.- mondtam, és egy mosolyt küldtem felé.

-Remélem még találkozunk.

-Itt a számom, majd összefuthatunk.- mondtam, még mindig mosolyogva.

-Köszi. Na, tényleg menj. Szia.

-Szia.

10 perc séta után, odaértem a térre, de Niall sehol nem volt. Felhívtam.

-Merre vagy?

-Neked is szia. 5 perc és ott vagyok.

-Oké.

-Szia.

-Hali.

Már vagy egy negyed órája vártam, mikor közeledett felém 3 kapucnis-napszemüveges srác.

-Casy. Eszméletlenül hiányoztál.- mondta ír barátom, de mikor meg akart ölelni, megállítottam.

-Most viccelsz?- kerekedtek ki szemeim.- Azt hittem csak ketten leszünk.

-Bocs, de ők a haverjaim. Harry és Louis.

-Tudom. Harryt már ismerem.

-Igen?- kérdezte felhúzott szemöldökkel. Látszólag meglepte a dolog.

Prológus c:

A nevem Cassandra Emma Ponkey, 17 éves vagyok. A barátaim csak Cass-nek hívnak. Londonban lakom anyámmal, a bátyámmal, és a házvezető nővel. Nem vagyunk gazdagok, de apu egy jól menő céget vezet, és telik ezekre. Igazából szükségünk is van a házvezető nőre, mert mindenki nagyon szétszórt. Aput hónapokig nem látjuk, aztán mikor hazajön, csak anyuval van elfoglalva. Anyut utálom. Soha nem ért meg, és nem érzi át azt amit én érzek. Semmit nem tudok vele megbeszélni. Pedig ez egy anya dolga, nem? A munka mindig is fontosabb volt neki. A bátyám... Nos ő a bátyám. Adam Ponkey, egy átlagos 19 éves srác. Rengeteg haverja van, akikkel én is jóban vagyok. Bátyámként tekintek rájuk is. Nagyon jó a kapcsolatom Adammal, igazából 2 éve csak ő van nekem. 1,5 éve költöztünk ide Mullingar-ből. Fájt, hogy el kellett jönnöm, de már semmi nem kötött oda. Az egyik legfontosabb személy ott hagyott, hogy kipróbálja magát a média világában. Nos sikerült is neki. Pedig megígérte, hogy minden nap hív majd. De nem tette. Hatalmas űrt hagyott bennem, és a mai napig nem tudom ezt megbocsájtani neki.

~részlet

Sírva rohantam a szobámba. Adam utánam rohant, de mire felért, én már bezárkóztam. Ő is nagyon jól tudja, hogy mit éreztem az a srác iránt. Igazából még most is szeretem, de 2 éve nem keresett. Minden nap láttam, hallottam a hangját... a TV-ben. Pedig barátok voltunk. Túl jó barátok! Erre pedig felhozza, és odakapcsolja a TV-t. Nem tudom feldolgozni, hogy világhírű lett, és engem pedig elfelejtett. Pedig megígérte, hogy soha nem felejt. Még egy medált is adott, amit a mai napig hordok. Feleslegesen! Tudom, hogy ha látni akarom, akkor el kell mennem egy koncertre, vagy dedikálásra. De nem megy. 2 év hosszú idő, teljesen megváltoztunk mindketten.